Okker madarak,
palacsintát termő fák.
Gyerekrajzon ősz.
.

Két üvegbéka
felborulva. Oda az
áttetsző béke.

Sörillatú hajnal. Hétvége. Május.
Gardéniák a járdára köpve.

A szürkület zajában
megérkezik az első busz.
Izzadt testemen hideg veríték.

A reggel sűrű, mint apám felvont szemöldöke.
Betakarózom
falra hányt borsójával.

Padsorok. Rajtam Isten szeme.
Lehajtom fejem, templomszag van.
Rózsaablakra feszül imám.
Még nem hiszek, de kérek halkan.

Itt minden barna, dió-kemény,
a huzat örök - szellemlengő,
kőangyal áll hét bárány mellett
- szemében dermedt márványerdő.

Apácák árnya ül a falon,
kezükben kosár, tövist szednek.
Bordáim alól húzkodják ki,
míg más nem marad, csak a gyermek.

2014.
holnap már nem lesz mit ennem
itt fagyok meg a földi mennyországban
szárnyatlan fogatlan
a szalonna elfogy a fáról
kismadarak nem tudnak mit csipegetni
lángokban áll a múltam
belvízbe lóg bokám
másnapos teát iszom
hajamba belemasnisodik a pormacska
végül bekopogok a halott anyámhoz

most még minden rendben
a tükörből egy idegen kérdezget hogy vagyok
mi a kedvenc színem
cigit nyújt felém
és azt mondja ez még nem az igazi tél


a lapos tetők moccanatlanok
mint szikes táj a paneltelep
két antenna nőtt ki az égből
s két tetőre ráereszkedett

felrepül a zsíros-sovány illat
a szagos bundás kenyér-vércse 
gyerekként enyészek az asztalnál
szóra nyílok nem beszélek mégsem

alig köszönés koppan a lépcsőn
iskola vár buszmegállónyira
az autók akár gázlómadarak
kilométerre betonlápnyira

kőbölcsőnek tartom a várost
olajos tejhabot ver az ég
zsúfolt iskolámban még kihajt
a szájból egy-két kiflivég

versem szárnytalan tűnődés
ahogy pislant lomha optikaszem
imbolygó város ringat nappal
éjjel már magamtól fekszem
lassan és körbe nyalja száját a történelem
felső ajkán Thészeusz a lentin atomkor
míg a nyelv olykor csettint hedonista módra
a tányérra már nem kerülhet újfajta étek
a történelem mindet ismeri kóstolta sülve főve
gyengéden marinálva korszak mesterszakácsai
sápadtan reszketnek és várják hogy őket is
legyőzze egy újabb eszme más íz más fegyver
miközben tudják előbb utóbb a történelem tótágast áll
s ami lent volt az föl kerül s a fenti a bölcsőbe


ahol nedves göröngyök között 
zabálják magukat kövérre a füvek 
és földigiliszták dagonyáznak sárban
nincs tiszta láb a has üres 
füstös opálon át bámul a cigány

sárgás szembogár repülne patyolatra
nomád gyarmat a származás 
bagótól nyűtt fogát
szórja kannás táncra forgó kaszás

árokpart lányainak
befonva sörényként lobogó álmuk 
tenyerükben barlangrajz
- semmit sem jósol
már nem fog köpésük s átkuk
a tűz szelleme egyre mélyebben 
alszik mellkasuk alatt

s míg a szellem szendereg
ébren a siratóének
kasmírkakasként 
ül szívük kerítésén